Základná škola s VJM, Holice

Základná škola s VJM, Holice

Hlavná 82
93034 Holice
IČO: 36094137

Informácie o inštitúcii Základná škola s VJM, Holice

ISKOLÁNK RÖVID TÖRTÉNETE

               Iskolánk 1960. augusztus 25-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit. Az első igazgató Kovács Mihály volt.
               Az 1961/62-es tanévben az iskolát 370 tanuló látogatta, 12 osztályban.
               Az 1962/63-as tanévben új igazgató került az iskola élére, Bors Sándor személyében. Ebben a tanévben az iskolát 392 tanuló látogatta, a tantestület 16 tagú volt. Az iskola mellett a napköziotthon 1965 októberétől működött, melynek első vezetője Szabó Rozália tanító néni volt.
                Az 1972/73-as tanévben újra igazgatóváltás volt, az új igazgató , az addigi helyettes, Sidó Ferenc lett. Az új igazgatóhelyettes Szegedi József volt.
1981-ben átadták az új tornatermet az iskola udvarán, amely azóta is a sportolni vágyókat szolgálja.
                Az 1986/87-es tanévtől változás történt az iskolavezetésben, az igazgatóhelyettes Dr. Neizer László lett.
Az 1991/92-es tanév iskolánk életében is nagy változást hozott. Az iskola új igazgatónője Sidó Etelka, az igazgatóhelyettes Horváth Erzsébet lett.
1992 tavaszán a tornaterem teteje egy viharban megrongálódott, teljes felújításra volt szükség, amit rövid időn belül el is végeztek.
                1998. március 29-én Sidó Etelka igazgatónő nyugdíjba vonult, és helyette  új igazgatónőnek Trencsík Anikót nevezték ki.
1998. szeptemberétől az igazgató helyettese Huszárik Éva.
                1999-ben elindítottuk községünkben az iskolán kívüli rajz-és zeneoktatást. A dunaszerdahelyi és a nagymagyari művészeti alapiskolák kihelyezett osztályai működnek itt, nagy sikerrel, a mai napig. Munkájuk eredményét minden évben a Karácsonyi és az Anyáknapi koncerten és kiállításon csodálhatjuk meg.
                1999. decemberében sikerült beszereltetni a gázfűtést az iskolába a már elavult szénkazánok helyett. 2001-ben  felújíttatuk a régi műhely épületét, ahol a mai napig zongora-és rajzoktatás folyik.
                2001. január 1. óta iskolánk önálló jogalanyisággal rendelkezik. Nehéz anyagi körülmények között is sikerült mindig a lehető legjobb körülményeket biztosítani a tanító és nevelő munkához.

                2005-ben iskolánkat új számítógépes teremmel bővítettük, ahol 9 számítógépet állítottunk munkába. A termet azóta korszerűbb gépekkel bővítettük, néhány gépre gyorsabb internetet szereltettünk.
               A 2006-os év nagy változásokat hozott. Februárban megkezdődtek az iskolában, valamint a konyha és az ebédlő épületében a felújítási munkálatok. Az épületek kívül-belül megújultak, korszerűbbé, energiatakarékosabbá váltak.

A felújított épületek ünnepélyes átadása 2006. szeptember 4-én volt.

A 2006/2007-es tanévben tanulóink már a megszépült termekben tanulhattak, korszerű ebédlőben étkezhettek.

A felújított épületet  Csáky Pál az MKP parlamenti képviselője adta át.

               Azóta a tantermek berendezésének felújítására fordítunk nagy figyelmet. Mára a 12 osztályteremből 9-ben új, korszerű padok és székek vannak. A déli fekvésű osztályokba és a számítógépes terembe alumíniumredőnyöket szereltettünk az ablakokra.

               Az iskolai klubba is új asztalokat székeket vásároltunk, a játékokat, egyéb felszereléseket is igyekszünk rendszeresen felújítani. Az informatikai terembe és a napközibe kerámiatáblákat vásároltunk.

               Az iskola udvarán környezetbarát játszósarkat alakítottunk ki. A pihenőpad, a fajátékok és a homokozó a tanítás után községünk minden lakóját is szolgálják.

               Sok problémát jelent a mai napig a tornaterem és a mellette lévő öltözők fenntartása. Tavaly sikerült a tornaterem tetejét felújíttatni, idén szeretnénk az öltözők és a folyosó tetejét megjavíttatni, mert a tornaterem a tanórákon kívül is sok sportolni vágyó gyereknek és felnőttnek ad helyet.

               2008-ban új iskolai törvény lépett életbe, melynek értelmében új oktatási-nevelési programokat dolgoztunk ki, amelyek szerint folyik a tanítás és a nevelés. Iskolánk Oktatási programja nyilvános, bárki számára az iskolában megtekinthető.

Ebben a tanévben az új iskolai program szerint tanulnak az 1., 2.,3., 5., 6. és 7. évfoloyam tanulói. A 4., 8. és 9. évfolyamok tanulóit még a régi tanítási rend szerint tanítjuk.

Kde nás nájdete?

Zobrazit